Egyre inkább felismert és jól dokumentált tény, hogy a munkahelyi sokszínűség erősíti a kreativitást és innovációt, valamint növeli a gazdasági teljesítményt is, mert a sokszínű munkacsoportok nagyobb teljesítményt tudnak felmutatni, mint homogén társaik.

Klasszikus zene, igény szerint masszázs, organikus ételek. Csak nem embereknek, bivalyoknak. A minap egy érdekes cikkre bukkantam egy légitársaság fedélzeti magazinjában. Egy bivalymozzarellát előállító farmról szólt közép Olaszországban. A 600 bivalyt számláló gazdaságban Mozart szimfóniát hallgatnak az állatok, hatalmas autómosó hengerhez hasonlító automatához dörgölődzhetnek, ha viszket a hátuk és vakarásra vágynak, bőséges, szigorúan organikusan előállított étrenden élnek. Az egyik csarnokban fejőautomata áll, amelyet az állatok megtanultak maguk használni. Ha érzik, hogy túlságosan feszül a tőgyük, odamennek és emberi kéz érintése nélkül megfejik magukat. „Nehéz volt megmutatni az állatoknak, hogyan használják a fejőgépet, de a fiatalabb bivalyok tanultak az idősebbektől” – mondja a tulajdonos.

Mindezt egy ma 72 éves vállalkozó álmodta meg és fejlesztette folyamatosan az évek során. És mindezt csak azért, mert ő akarta előállítani a legjobb bivalymozzarellát az országban. És sikerült is neki. Megértette, hogy az állatok úgy viselkednek, mint az emberek. Ha jól érzik magukat, jobban dolgoznak.

Pedig a munkaerőhiány által jellemzett piacon egyre fontosabbá válik a munkahelyi közérzet minősége, nemcsak a felvételeknél, hanem a megtartásnál. Ideális állapot, ha a munkaadó szervezethez érzelmileg is kötődni tudunk és ez annyit jelent, hogy a cég értékeit és szellemiségét magunkévá tesszük. Az érzelmileg is kötődő munkatársak a rájuk bízott feladatokat legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint fogják végezni. De az, hogy munkavállalóként az elvártnál mindig többet tegyünk, azon is múlik, hogy a munkaadónk, a vezetőnk, és végső soron az egész szervezet hasonlóképpen működik-e. Vagyis a szervetet és a vezetőink is megteszik-e azt a bizonyos „extra mérföldet értünk.”

Ma még csak kevés munkahelyen bátorítják az innovációt, az új utak keresését és a hibákból való tanulás folyamatát. Ahhoz, hogy a munkatársak több saját ötlettel jöhessenek elő és egyre növekvő felelősséget vállaljanak, a vezetés minden szintjén változtatni kell. A vezetőknek érdemes a feladat végrehajtást ellenőrző felelősből a coaching típusú vezetés felé elmozdulni. A munkafeltételeket pedig úgy célszerű alakítani, hogy egyensúlyban legyen az autonómia, a szakmai segítségnyújtás és a rendszeres visszajelzés adása. A munkatársak igényeire való odafigyelés kifizetődő „beruházás”. Az elégedett dolgozók ritkábban lesznek betegek, és termelékenyebbek alacsonyabb motivációjú társaiknál. A munkaadóval vagy annak szervezetével azonosulók továbbterjesztik a munkaadó jó hírét, tovább ajánlják a szervezetet, mint munkaadót és tovább is maradnak munkaviszonyban az adott vállalkozásnál. Az elkövetkezendő évtizedekben még inkább szükség lesz olyan vezetőkre, akik munkavállalóik érzelmi szükségleteire is odafigyelnek, és úgy motiválják őket, hogy a legjobbat tudják kihozni magukból.

/A cikk a BOOM Magazin októberi számában jelent meg

Jól nyaraltál? Sikerült kipihenned magad? Barátok, kollégák között gyakran elhangzanak ezek a kérdések szeptember elején. Elégedett vagy a munkáddal és a munkakörülményekkel? Azt csinálod, amit szeretsz? Ezt már legtöbbször inkább csak önmagunktól kérdezzük, különösen a csendesebb percekben, amikor túl vagyunk a szabadság első hetén és lassan kiürülnek a napi apró megoldandó problémák, elintézendő ügyek a fejünkből.

De mégis, mi az a különleges, misztikus erő, amely pályán tart, vagy amely újragondolásra késztet? És mi visz bennünket egy adott munkahelyre, mi ösztönöz arra, hogy megpályázzunk egy új állást, belevágjunk egy új vállalkozásba, vagy pályát módosítsunk? Ha nem érezzük jól magunkat, akkor egyszerű a válasz. Nem találjuk a közös hullámhosszot a főnökünkkel, túl sokat kell dolgoznunk túl kevés pénzért, vagy csak hiányzik a megbecsülés. Ki-ki vérmérsékletének megfelelő időt igényel a döntésig.

A megoldásra az élet is rásegít, hiszen ritkán fordul elő, hogy csak mi érezzük az elégedetlenséget. Legtöbbször a cég, a szervezet, vagy akár a főnökünk is hasonlóképpen van velünk. És ilyenkor jön a „meglepetés”: elénk kerül a két dokumentum előkészítve, a főnökünk által aláírva, és máris válaszút előtt állunk: elfogadjuk-e a közös megegyezést, vagy vállaljuk a hosszabb ideig elhúzódó harcot. És még mindig csak a problémahalmaz első, könnyebb felénél járunk, vagyis, hogy innen el. De hogy hová és milyen állásba, odáig még nem jutottunk el.

Ha időt fordítunk az újrapozícionáláshoz szükséges információgyűjtésre, már a neten is számos hasznos tanácshoz jutunk. Több tanulmány felhívja a figyelmet az önismeret, a pályaismeret fontosságára és a munkaerőpiac, mint virtuális tér tanulmányozására, esetleg szakemberekkel való konzultációra. De sokan kihagyják a tudatos felkészülés fázisát és rögtön az álláshirdetéseket böngészik. Azonnal megpályáznak valami hasonlót ahhoz, mint amit addig is csináltak. Mintha nekik nem az lenne a fontosabb, hogy megalapozott döntést hozzanak, hanem arra szeretnének büszkék lenni, hogy már a felmondási idő alatt megtalálták az igazit. „Egy napot se voltam munka nélkül!” – dicsekednek sokan. Pedig ha egy ajtó bezárul előttünk, akkor egy másik feltétlenül kinyílik. 

 Igaz, nem biztos, hogy azonnal és nem mindegy, hogy milyen! Ezt az ajtót akár az orrunkra is vághatják. Ilyenkor a legtöbben frusztráltak leszünk, idegesek, elégedetlenek és ha egy új állásra való jelentkezésnél azt kérdezik, miért pályáztuk meg éppen azt, nem erre válaszolunk, hanem rendszerint dől belőlünk a panaszáradat, hogy milyen méltánytalanul bántak velünk az előző munkahelyünkön. És mivel egyetlen munkaadó sem akar újabb problémahalmazt felvállalni, nem fogunk nyerni. Hasonlóan járhatunk akkor is, hanem tudunk elszakadni egy, a múltban már megélt, de valami miatt elvesztett ideális állástól, és amikor az új pozícióról kellene kérdeznünk, még mindig csak a múltbeli elveszett állást dicsérjük. Ilyen helyzetekben néhány hét pihenés és az eseményektől való elszakadás a megoldás.

Önéletrajzokat olvasván és két munka között lévőkkel beszélgetvén gyakran látom, hogy sokszor egyik gyenge lábakon álló cégtől váltottak egy másik bizonytalanra. Csak mert elkapkodták a döntést. Pedig az ilyen helyzetek a legkiválóbb alkalmak vágyaink megvalósítására vagy egy új terület felfedezésére! Bontsuk le az akadályokat! Tegyük ezt érdeklődéssel és lelkesedéssel. Akkor nem kényszervállalkozókká, hanem újat kereső és sikereket elérő emberekké válhatunk. Ha a korunk miatt aggódunk, keressünk olyan lehetőségeket, ahol a kor és a tapasztalat előnyt jelent. Ilyen például az interim menedzsment munkakör.

Quereinsteiger – mondják az egyik ágazatból a teljesen más területre váltó szakemberre a német nyelvterületen. Például akkor, amikor a pszichiáterből lesz borász, vagy a
kontrollerből kávézótulajdonos. Így is lehet pályát módosítani. Egy a lényeg: szeressük, amit csinálunk. És akkor jó eséllyel nem lesz baj!

/ a cikk a BOOM Magazin szeptemberi számában jelent meg