Dr. Pendl & Dr. Piswanger Int. Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Vezetői Tanácsadó Kft.

Dr. Pendl & Dr. Piswanger Int. Dr. Pendl & Dr. Piswanger International Vezetői Tanácsadó Kft.

„War for talent” az IT szektorban

Nyomtatás E-mail

Interjú Schmidt Barbarával, az evosoft Hungary Kft. HR igazgatójával

Egyetért Ön azzal, amit Vekerdy Ida állít egy interjújában, mely szerint a hatalmas szervezetek nem is igen akarják kezelni a tehetségeket?

Nem értek egyet, mert a nagy szervezeteknek is érdekük a stabilitás, melyet a kollégákon keresztül tud megvalósítani. A kollégák megtartásához pedig változatos, kihívást jelentő feladatokat és pozíciókat kell teremtenie, aminek sikeres betöltéséhez monitoroznia és fejlesztenie kell a kollégákat. Különösen igaz ez az IT területen, ahol a kreatív ötletek viszik előre a vállalatot, így a tehetségek felkutatása és a velük való foglalkozás közvetlen profitnövekedést és versenyelőnyünk megtartását jelenti.

Az Önök szervezetében van olyan kiemelkedő tehetségű ember, akiről a kollégái úgy nyilatkoznak, hogy „jó együttműködő”, de a maga által szabott feltételekkel képes csak együttműködni?

A kiemelten tehetséges kollégákra is igaz ugyanaz, ami bármely más embercsoportra: van köztük szabálykövető, könnyen alkalmazkodó típus és van köztük olyan is, aki öntörvényűbb az átlagnál, ugyanakkor fantasztikus teljesítményt nyújt. Az egyik legfontosabb vezetői képességnek tartom a tehetséges kollégák beazonosítását, ösztönzését és fejlesztését. Egy jó vezetőnek képesnek kell lennie arra, hogy a kevésbé szabálykövető tehetséges kollégák számára is inspiráló feladatokat adjon, motiválja őket, megtalálja velük a hangot.

Az Önök szervezetében HR vezetőként bizonyára találkozott azzal a jelenséggel, hogy bizonyos kiemelkedő tehetségű kollégákat nem a pénz érdekel, hanem hogy kibontakozhasson a feladatban. Tudna említeni néhány olyan eszközt, melyek az Ön cégénél rendelkezésre állnak a tehetségek kibontakoztatásához?

Cégünknél több szinten folynak összetett oktatási programok, melyek a szakmai tudás mellett a készségfejlesztésre és a nyelvi fejlődésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Büszkék vagyunk rá, hogy kollégáink több szakmai fórumon, más cégek előtt képviselik az evosoftot és megosztják a felhalmozott tudást és best practice-t.

A képzési, fejlesztési kínálaton kívül a tehetségek kibontakozását segítjük az üzletágak, projektek közti rotáció ösztönzésével is. Egyre több nyitott pozícióra pályáznak olyan kollégáink, akik más területeken akarnak fejlődni. A tehetséges kollégák belső oktatásokat tartanak, coaching és mentoring folyamatokban vesznek részt. Ösztönözzük a részvételt szakmai versenyeken is (Software Testing World Cup, Év intelligens vállalata).

Mit gondol arról az állításról, hogy a multik nem a tehetségeket keresik, hanem sokkal inkább az alkalmazkodó munkavállalókat?

Mottónk az, hogy olyan tudásközpontú vállalat vagyunk, ahol a kollégáink fejlődése alapvető érdekünk és egyben a jövőnk alapja is. Egy tudásközpontú, IT szektorban működő vállalat legnagyobb értéke   a tehetséges munkavállalók. Az elmúlt 20 év apró, következetes lépései vezettek el minket ehhez a sikerhez, amelyben kulcs mindig az emberi tudás.  A munkatársak és az ő szellemi tőkéjük, amely az egyik legnagyobb érték az evosoft számára. Fontosnak tartjuk, hogy ezt a szellemi tőkét ápoljuk, gyarapítsuk, megőrizzük és cégen belül tovább is adjuk.

Jelenleg a magyar piacon mely iparágakban és milyen szaktudást igénylő feladatkörökben tapasztalja a „war for talent” hangulatot?

Az IT szektorban jelenleg Magyarországon több mint kétszer annyi nyitott pozíció van, mint amennyi fiatal informatikus végez évente egyetemeken, főiskolákon. Nem mellékes szempont, hogy az IT szektorban az Y generáció sokkal nagyobb százalékban képviselteti magát, mint más iparágakban. Az Y generáció fiatal munkavállalói jól képzett, öntudatos, független, nagy szabadság- és önmegvalósításvággyal rendelkező egyének, akik igényesek, de nem lojálisak. Számukra addig érdekes egy cég, egy munkakör, amíg az „elkápráztatja” őket. Ők már beleszülettek a radikális medializálódásba, technológiai fejlődésbe és egy általános túlkínálatba (információ, reklám, ingerek, termékek stb.). A „war for talent” az informatikus piacon tehát egy abszolút aktuális jelenség. 

Czermák András


Tovább a kategóriában: MEGSZEREZNI és/vagy MEGTARTANI »

Értesüljön időben a Dr. Pendl & Dr. Piswanger híreiről és újdonságairól:

Hívja irodánkat:

+36 20 487 9800